Ha valamit akarunk mondani a többieknek, fogalmazzunk E/1.-ben: „Nekem ez fájt!” ; „Én ezzel nem tudtam mit kezdeni”.
Ekkor magamról beszélek, s ezzel a többiek tudnak mit kezdeni, tudnak hozzá kapcsolódni, ők is elmondhatják személyes tapasztalataikat, érzéseiket, gondolataikat. Kerüljük az általánosságban való beszédet, pl. „az ember úgy van vele” helyett „én úgy vagyok, hogy”
Főleg akkor, amikor valaki mély megéléséről beszél, ne ítélkezzünk, ne minősítsünk, ne moralizáljunk, hanem hallgassuk meg, s fogadjuk el, hogy ő ezt és így élte át.
Ne adjunk tanácsokat egymásnak, ne oktassuk ki egymást. Fogadjuk el egymás személyét és döntéseit, ami nem jelenti azt, hogy egyet kell értenem a csoporttársammal valamely témában.
Amikor ezt gyakoroljuk, a mondatok kezdődhetnek úgy, hogy: "Az van bennem, hogy..." és ennél a résznél tényleg próbáljuk megtalálni, hogy mi is az, ami legbentről fakad.
